Lakossági költöztetés Miskolc

Ahogy mondani szokták, ahány ház annyi szokás. Nos a költöztetés esetében is pontosan így van, ahány munka annyi különböző feladat és kihívás. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az elmúlt 25 év alatt mi már mindennel találkoztunk és mindenféle dolgokat szállítottunk.

Ezért is lehet már a legelején választani a különféle költöztetési típusok közül nálunk. Az biztos, hogy a legtöbb esetben nem Luxus költöztetést kérnek az ügyfeleink, hanem gyakoribb az hogy segítő családtagokkal oldják meg a csomagolást és gyakran a rakodást is. Teljesen elfogadott és nekünk is megfelel az ilyen jellegű költöztetés Miskolc sem kivétel ebben a tekintetben.
Természetesen előfordul gyakran az is, hogy az ügyfél nem tud, vagy nem szeretne aktívan részt venni a költözéssel járó munkákban, és segítőket sem tud hívni. Ilyenkor is többféle megoldási lehetőséget tudunk felajánlani, még az is előfordul, hogy maga a megrendelő jelen sincs a költöztetés helyszínén.

Nézzük a gyakoribb eseteket:

  • Költöztetés Miskolc -on belül:
    Ilyenkor nincs kilométer díj, hanem csak óradíj, valamint az esetleges segédek díjai. Ez a leggyakoribb.
  • Költöztetés városon kívülre, vagy kívülről:
    Ez esetben a városon belüli szakaszra ugyanaz vonatkozik, mint a fenti esetben, plusz hozzájön még a települések közötti út kilométer díja, valamint egy csökkentett óradíjjal a segédek díja. Természetesen a kilométer számításánál oda – vissza kell számítani az utat.
  • Költöztetés külföldre, vagy külföldről Magyarországra:
    Gyakorlatilag semmiben nem különbözik a vidéki költöztetéstől, csak nyilvánvalóan lényegesen több kilométer a szállítási út. Ezzel a költözködési típussal kapcsolatosan még két fontos megjegyzés: Minden esetben egyedi árajánlatot adunk, figyelembe véve a távolságot. Lehetséges, hogy előleget kérünk, mert ha valami oknál fogva feleslegesen autózunk ki külföldre, az nagy anyagi veszteséget jelent nekünk, és bizony ennek van reális kockázata sajnos.

–.–

Költöztető autó Miskolc 2

Költöztető autó Miskolc

Megbízható új típusú teherautóink garantáltan nem robbannak le útközben, akkor sem ha nagyobb távolságokra kell szállítanunk a megrendelőnknek.

Szükség esetén akár egyszerre két autóval is tudunk szállítani.

Rendelkezünk biztosítással, a rakományra is kiterjedően.

Rakodóink sok éve velünk dolgozó 100% – ban megbízható emberek.

 

Nézze meg árlistánkat, vagy számolja ki kalkulátorunkkal a költöztetés várható árát!

Letölthető, nyomtatható árlistánkat ide kattintva mentheti el (PDF).

Kérjen árajánlatot az alábbi űrlap kitöltésével, vagy keressen minket a  a 20/454-91-98 telefonszámon.

[easy_contact_forms fid=3]

VN:F [1.9.22_1171]
Csillagok.. csillagok..:
Rating: 5.0/5 (1 vote cast)